A nyugati sajtó részéről évről-évre felvetődik egyfajta találgatás az észak-koreai vezetés gazdaságpolitikai irányváltásával kapcsolatban. Általában azzal érvelnek, hogy a jelenlegi infrastrukturális, gazdasági és „jóléti” állapotokra való tekintettel hamarosan egy más szemléletnek kell következnie, ám az északi vezetés ellentmondásosan cselekszik. A változásban reménykedő hangok különösen Kim Dzsongil (김정일) halálával és fia, Kim Dzsongun (김정은) hatalomátvételével erősödtek fel, talán nem alaptalanul. Az elmúlt évtizedben volt néhány arra utaló jel, hogy a rezsim a segélyek és a támogatás fejében hajlandó lemondani rakéta- és atomprogramjáról, valamint békésebb külpolitika folytatására törekedni. Erre példa a hatoldalú tárgyalásokon való részvétel 2003-tól, illetve 2000-ben Madeleine Albright amerikai külügyminiszter és Bill Clinton fogadása. Némileg árnyalja az erősen Amerika-ellenes külpolitikai képet az a tény is, hogy az Örök Vezetőnek is hívott Kim Ir Szen* (김일성) közös jachtkiránduláson vett részt Jimmy Carter volt amerikai elnökkel. Ennek ellenére gyakran vett 180 fokos fordulatot az Egyesült Államok észak-koreai megítélése, melyet a nép fejében a Gonosz megtestesítőjeként ültettek el és amelyet Japán mellett gyakran első számú közellenséggé kiáltanak ki.

Kim Dzsongil halálát (2011. december 17.) követően fiában, Kim Dzsongunben reménykedett a Nyugat. Mielőtt még bármi közelebbit lehetett volna tudni „programjáról”, szakértők hada érvelt pro és kontra, általában a nyitást és a konszolidációt bizonygatva, részben arra hivatkozva, hogy Kim Dzsongun a Svájcban található Berni Nemzetközi Iskola (International School of Berne) diákja volt. A vezetés stílusában valóban bekövetkezett némi változás: januárban átadták az amerikai AP Hírügynökség phenjani** irodáját, áprilisban a diktátor beszédében hangsúlyozta a gazdasági nyitás és az életszínvonal emelésének fontosságát, több ezer munkást Kínába küldtek szakmai gyakorlatra, illetve az ipar tanulmányozásának céljával. Társadalmi értékű változás, hogy Kim Dzsongun engedélyezte a fülbevalót, a magassarkú cipő és a nadrág viseletét nők számára. Későbbi felesége is nadrágkosztümben jelent meg egy hivatalos látogatás alkalmával, nem kis meghökkenést kiváltva a jelenlévőkből. Ri Szoldzsu (리설주) azonban nem nyugati stílusú öltözködése miatt vált ismertté - egészen bemutatásáig a feleségek és a család a háttérbe szorultak, csak nagyon keveset lehetett tudni róluk. Kim Dzsongun – vélhetőleg saját pozícióját megerősítendő – leváltott néhány vezető beosztású tisztet a hadsereg éléről, mind közül Ri Jongho (리영호) tábornok menesztése lepte meg a legjobban a nemzetközi közvéleményt. A hadsereg parancsnoka ezzel az ifjú vezető lett és így pont kerülhetett feltételezett belső frakcióharcokra. A decemberben végrehajtott, a nyugati világ elítélését kiváltó újabb műholdfellövési manőver (ballisztikus rakétakísérlet) ellenére néhány napja tiszteletét tette Phenjanban Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója és Bill Richardson, Új-Mexikó volt kormányzója, egykori ENSZ-nagykövet. A látogatás során politikai és gazdasági vezetőkkel is találkoztak, illetve tárgyaltak egy amerikai fogoly szabadon bocsátásáról.

Újabb találgatásokra mégsem ezek összessége, sokkal inkább a Frankfurter Allgemeine Zeitung egy héttel ezelőtti cikke ad okot. Kim Dzsongun újévi beszédében kinyilvánította abbeli szándékát, hogy 2013-ban jelentős fordulatot véve beindítsa a gazdasági növekedést. A német napilap szakértőkre hivatkozik, akik szerint északon a vietnami modellt kívánják követni, egyes források azt állítják: a vezetés ebben már német gazdasági szakemberek, tanácsadók segítségét is igénybe vette. A vietnami egyébként annyiban különbözik a kínai gazdasági modelltől, hogy csak bizonyos cégek számára teszi lehetővé a befektetők befogadását – ezzel szemben néhányan a kínai modellt részesítenék előnyben a gyorsabb gazdasági fejlődés érdekében, megint mások pedig szívesen látnák a dél-koreai, sőt, a japán befektetők tőkéjét is.  Egyelőre csak annyi konkrétum tudható, hogy augusztusban Peking és Phenjan megállapodást kötött két különleges, „nemzetközi” gazdasági övezet létrehozásáról a határvidéken, illetve a keleti parton. Kínai cégek mindenesetre arra figyelmeztetnek Északkal kapcsolatban, hogy a hiányos jogi környezet miatt nem egyszer fordult már elő a befektetők becsapása. Alig tudunk valamit azokról a nyugati cégekről, melyek Észak-Koreában végeznek bizonyos tevékenységeket. Az egyik legjelentősebb szereplő az egyiptomi Orascom Csoport, amely a 3G-s mobilhálózat kiépítését követően a Rjungjong hotel építésének befejezésében is részt vesz. Utóbbit a német Kempinski szállodalánc üzemelteti majd, a szintén német DHL pedig már jelenleg is végez házhoz szállítást. Hongkongi cégek kaszinókat üzemeltetnek külföldiek számára, egy francia vállalat pedig 30 százalékos részesedéssel bír egy cementgyárban. A legnagyobb befektetőnek természetesen Kína számít a maga 138 cégével, melyek közel fele bányászati tevékenységet folytat a kommunista diktatúrában. Az ENSZ minden évben közzéteszi becsült adatait az észak-koreai befektetésekkel kapcsolatban, ez 2009-ben és 2010-ben egyaránt 1,5 milliárd dollár volt.

Egyre többen tartják valószínűnek, hogy Phenjan lassan, de biztosan belekezd a gorbacsovi peresztojkába, még ha csak gazdasági értelemben is. A gazdasági nyitás nem csak népjóléti kérdés, hanem államérdek, hiszen a nemzetközi kapcsolatokban sokkal komolyabb tényező a komoly gazdasági háttér, mint az atomfegyver birtoklása - noha utóbbi sem elhanyagolható. A nyitás nélkül Észak-Korea nem lesz képes elmozdulni a holtpontról, ha viszont elmozdul, akkor megközelítőleg ott fog tartani, ahol Kína 30-40 évvel ezelőtt. Innentől kezdve - még ha most nehéz is elképzelni - ugyanarra a fejlődési pályára léphet, mint a Nagy Testvér. Ehhez azonban jelentős politikai enyhülés és hosszú évtizedek kellenek, nem utolsósorban pedig a szélsőséges kommunista külpolitika konszolidálása annak érdekében, hogy mind Dél-Koreával, mind Kínával javuljanak a kétoldalú kapcsolatok. 

* Kim Ilszong

** pjongjangi

A távol-keleti országok egymással versengve próbálnak technikai újításokat eszközölni, ez jellemzi a tömegközlekedés fejlesztését is. Japánban 500 km/h-s mágnesvasutat építenek és tesztelnek, Kínában pedig most adták át a világ jelenleg legnagyobb sebességű hagyományos vasútvonalát Peking és Kanton között. Dél-Korea is merész terveket sző a vasútfejlesztéseket illetően, de a Magyarországnyi méret nem indokolja a sebesség további növelését, ezért inkább másban gondolkodnak.

Az autópálya és a hagyományos vasútvonal túlterheltsége miatt már a 70-es, 80-as években felmerült egy új, nagysebességű vasútvonal építése Szöul és Puszan (부산) között. A munkálatok hosszas tervezés után végül 1992-ben kezdődtek meg a francia TGV-technológia koreai átültetésével. A kezdeti minőségi problémák és a ’97-es ázsiai pénzügyi válság miatt két részre osztották a projektet: 2004-re Teguig (대구), 2010-re pedig Puszanig ért a vonal, a teljes projekt költségét 21 milliárd vonra becsülték. A vonalra a TGV-fejlesztésben is résztvevő Alstom által gyártott KTX-I nevű vonatok kerültek, melyek átlagsebessége kb. 300 km/h. A 346 km hosszú Szöul-Puszan viszonylat átadása után a kormány bejelentette, hogy 2020-ig Szöulból az ország 95 százalékába el lehet majd jutni kevesebb, mint két óra alatt. Jelenleg építés alatt van a Dél-Szöulban található Szusza pályaudvart a Kjongbu-vonalba bekapcsoló viszonylat, illetve ennek folytatásaként egy teljes vonal kiépítése Kvangdzsun (광주) át Mokpóba (목포; 230 km). A két vonal 16 milliárd vonba kerül és 2017-re ér el Mokpóig. Érdekesség a Szusza vonallal kapcsolatban, hogy a befejezését nem későbbre halasztották, hanem előrehozták egy évvel, 2014-re. Az új vonalakon már nem a francia Alstom kocsikat, hanem saját fejlesztésű Hyundai vonatokat fognak használni, melyek nagyobb sebesség elérésére is képesek (330 km/h).  A koreai vonatfejlesztő cégek részt vesznek Brazília első nagysebességű vonalának építésében, illetve a 2012-es foci EB-t rendező Ukrajna részére is szállítottak szerelvényeket, bár utóbbi esetben kevésbé bizonyultak strapabírónak.

Az egyéb, hagyományos sebességű új vonalak helyett érdemesebb egy grandiózus tervvel foglalkozni, amely a Koreai Közlekedési Intézet részéről merült fel 2009-ben. Elképzelésük szerint Mokpóból tovább épülne a vonal, egészen Henamig (해남; 66 km), ahonnan egy 28 km hosszú híd vezetne át Bogildo (보길도) szigetére. A legmerészebb elképzelés az, hogy Bogildóról Csedzsura való eljutást egy 73 km hosszú tenger alatti alagútban oldanák meg, ami így átvenné a világrekorder címet a japán Szejkan Alagúttól (53 km) és az Egyesült Királyságot Franciaországgal összekötő Csalagúttól (50 km). Ezzel a több, mint 100 milliárd vonba kerülő, 167 km-es meghosszabbítással együtt Szöulból 2 óra 26 perc alatt el lehetne jutni Csedzsura. Csedzsu szigete az egyik legnépszerűbb belföldi úticél, de a külföldi turisták is előszeretettel keresik fel kellemes klímája miatt, melyet gyakran az örök tavaszhoz hasonlítanak.

Annak ellenére, hogy a Szöul-Csedzsu viszonylat a világ egyik legforgalmasabb légvonala (2007-ben közel 8 millió utassal), számos ellenérvet  sorakoztatnak fel a projekttel szemben. Ezek közül a legfontosabb a magas karbantartási díj, mely miatt elképzelhető, hogy sosem térülne meg a beruházás, de ugyanígy megfontolandó, hogy újabb incidens esetén könnyű célpontja lehetne egy északi támadásnak. Néhányak szemében úgy tűnhet, hogy a víz alatti alagút nem lenne több, mint egy méregdrága technológiai fityisz Kína és Japán számára, de a legtöbb ember már alig várja, hogy utazhasson a vonalon - akárhogy is, a Szöul-Csedzsu vonatút egyelőre még a tervezőasztalon marad.

2012 a kiújult konfliktusok éve volt a Távol-Kelet térségében. Az elmúlt 12 hónapot a viszályok, a diplomáciai konfliktusok és helyenként a pénzügyi világválság utóhatásai jellemezték. A Dél-Korea gazdasága szárnyal, Japáné tartós recesszióba esett, Kína növekedése lassult, Észak-Koreáé pedig valamelyes növekedett - mindeközben tovább feszültek az ellentétek az egyes országok között. Távol-Kelet körkép 2012.

Dél-Korea

Az Apple kontra Samsung vita eredményeként egy dél-koreai bíróság döntése értelmében betiltották mind az Apple, mind a Samsung bizonyos termékeit (iPad2, iPhone4, Galaxy S2), mivel kölcsönösen megsértették egymás szabadalmait. Az ügy pikantériáját az adta, hogy a Samsung az Apple egyik legnagyobb beszállítója, így a két rivális pereskedő vállalat fontos üzleti partner. A két cég nézeteltérése ellenére még szorosabbra fűződött a dél-koreai-amerikai viszony. A tavaszi közös hadgyakorlatot egy újabb, nyári szárazföldi- és vízi művelet követte, melyben 19 ezer katona vett részt. A sorozatos északi fenyegetéseket követően a két elnök abban is megállapodott, hogy az Egyesült Államok két és félszeresére emeli a déli rakéták hatótávolságát. November 7-én Barack Obama duplázott, december 19-én pedig Pak Gün He nyerte meg a választást, így továbbra is szoros katonai szövetség áll fenn a két ország között. Ugyanez nem mondható el viszont Japánnal kapcsolatban, akivel idén is hűvös diplomáciai viszonyt sikerült fenntartani. Júniusban elhalasztották annak a katonai szerződésnek az aláírását, melynek keretében egymás hírszerzési információit osztották volna meg, főként Kína és Észak-Korea ügyeit illetően. Októberben dél-koreai képviselők hivatalos látogatást tettek Tokdón, amely Tokió ellenérzéseibe ütközött. Japán a szigetekkel kapcsolatban a Nemzetközi Bírósághoz fordulna, de Szöul szerint erre semmi szükség, hiszen az szuverén dél-koreai terület. A londoni Olimpián a labdarúgó-válogatott egyik játékosa, Pak Junvu egy "Tokdo a miénk!" feliratú táblát tartott a magasba, ezt követően a játékost eltiltották az Ötkarikás Játékoktól. A kolumbiai-észak-koreai női futballmeccs előtt tévedésből Dél-Korea zászlaja jelent meg, majd augusztusban a két Korea pingpongcsapata mérte össze erejét. A tornát a déliek válogatottja nyerte, ekkor terjedt el világszerte, hogy a gyengén szereplő északi sportolókat otthon munkatáborba küldik.

Korábban már szó volt a 2012-es év jelentőségéről a magyar-koreai kapcsolatokban. Dél-Korea budapesti nagykövete november végi előadásában kifejtette, hogy Magyarországon további beruházások várhatóak, konkrét tervei között a paksi atomerőmű bővítését, a dunaújvárosi Vasmű megvételét és a Budapest-Szöul járat indítását említette.

Észak-Korea

Év elején a sajtó számos találgatására adott okot Kim Dzsongün még meg nem szilárdult hatalma. Az egész világ az észak-koreai rezsim gazdasági-politikai reformjait várta, de ezekre a feltételezésekre hamar rácáfolt, amikor bejelentették, hogy Kim Dzsongil végrendelkezésének megfelelően nem állítják le az atomprogramot. Két ballisztikus rakétakísérletet is végrehajtottak: a Kim Ir Szen 100. születésnapjához köthető első művelet (április 13.) sikertelen volt, a második alkalommal (december 12.) viszont sikeresen pályára állították első műholdjukat. Már az első alkalommal kivívták a nemzetközi közösség megrovását: az Egyesült Államok az összes élelmiszersegély-szállítmányt leállította és hadiflottát küldött a közeli tengeri területekre, erre válaszul a KNDK felfüggesztette a fegyver-ellenőrzési moratóriumot, melyet az USA-val korábban kötöttek. Többször (február 20., március 4., augusztus 26.) is megfenyegették Dél-Koreát, illetve az Egyesült Államokat az általuk folytatott közös tengeri hadgyakorlat miatt, illetve egy látszólagos békülési szándék után hirtelen fordulatot véve kijelentették, hogy nincs mód a Japánnal való kapcsolatok javítására. Diplomáciai feszültséget okozott a kínai-észak-koreai kapcsolatokban 29 kínai halász elfogása, akik véletlenül észak-koreai felségvizekre tévedtek, a foglyokat 13 nappal később engedték szabadon. Júniusban 2 észak-koreai kémet ítéltek börtönre Ukrajnában. Csupán az Iránnal való kapcsolatban mutatkoztak pozitív fejlemények, szeptember 1-jén a két ország együttműködési megállapodást kötött. November 15-én bejelentették, hogy felépült az első atomreaktor, az új alkotmány egyik cikkelyében pedig az szerepel, hogy a KNDK nukleáris hatalom. Ez volt az első ilyen jellegű hivatalos elismerés a vezetőség részéről.

Japán

Minden bizonnyal Japán számára volt a legnehezebb a 2012-es év. Még be sem gyógyultak a tóhokui földrengés és a fukushimai atomerőmű-katasztrófa által okozott sebek, az ország újabb természeti károkat szenvedett. Márciusban Északkelet-Japánban történt egy 6.8-as földrengés, júniusban a Gucsol-tájfun miatt 72 ezer embert evakuáltak, augusztusban pedig a Bolaven tájfun okozott károkat, 75 ezer háztartás maradt áram nélkül. Decemberben újabb, 7.3-as erősségű földrengés rázta meg az országot. Minden szinten megromlottak a japán-kínai kapcsolatok. Februárban a kínai Nanking városa szakította meg testvérvárosi kapcsolatait Nagojával, miután annak polgármestere kijelentette, hogy az 1937-es nankingi mészárlás sosem történt meg. Júniusban Tokió nyilvánosságra hozta a bizonyítékait azzal kapcsolatban, hogy egy kínai cég rakétahordozókat adott el Észak-Koreának, ezzel megsértve az ENSZ rendelkezéseit. Augusztus 16-án következett be az igazi negatív fordulat: a japánok a vitatott hovatartozású Szenkaku/Diaoyu-szigeteken akartak emlékezni a háborús hősökre, amit óriási tüntetések követtek Kína-szerte. Pekingben és más nagyvárosokban japán autókat és üzleteket gyújtottak fel, gyárakat zártak be, a kínai vezetés az embereket a japán termékek bojkottjára szólította fel. A tüntetéshullámra a világ nagyobb kínai kolóniái is reagáltak, a Budapesten tüntetők autókkal torlaszolták el a Japán Nagykövetség épületét. Októberben hat kínai hadihajó haladt el az érintett vizeken, decemberben pedig egy felderítőgép jelent meg a terület légterében. Az ENSZ illetékes bizottsága 310 ezer km²-rel növelte Japán területét, ami Kína és Dél-Korea heves tiltakozását váltotta ki.

A japán-amerikai kapcsolatok továbbra is derűsnek mondhatók, bár a folyamatos okinavai incidensek nyugtalanítóak. Decemberben alkoholfogyasztási- és kijárási tilalmat rendeltek el az Okinaván állomásozó amerikai tiszteknek, mert ittas állapotban folyamatos rendbontást követtek el. Az ország úgy döntött, hogy nem írja alá az üvegházhatású gázok kibocsátását visszaszorítani hivatott Kiotói Egyezmény meghosszabbítását, mivel azt a két legnagyobb széndioxid-kibocsátó - Kína, illetve az Amerikai Egyesült Államok - nem ratifikálja, s így nem látja értelmét a termelés visszaszorításának. December 16-án megnyerte a választásokat a Liberális Demokrata Párt és az Új Komeitó Párt alkotta frakció. Abe Sinzó miniszterelnök bejelentette, hogy a korábbi kormány ígéreteivel ellentétben az ország nem hagy fel az atomenergiával, tovább működteti a korábban bezárt erőműveit a gazdasági növekedés beindulásának érdekében. Sorra gördültek le az újabbnál újabb modellek a különböző autóipari cégek futószalagjairól, de eddig csak a Toyota tudott komolyabb sikereket elérni. A Nissan-csoport úgy döntött, hogy 32 év szünet után ismét elkezdik a Datsun márkájú autók gyártását, amit a Távol-Kelet Daciájának szánnak. A Sony összefogott a Panasonickal és együtt kezdtek bele a következő TV-generáció, az OLED gyártásába, hogy így hódítsák vissza a piacvezető szerepet a koreai Samsungtól és LG-től. Korábban meghatározó óriásvállalatok (Sony, Panasonic, Sharp, Toshiba, Fujitsu) sorra hozták nyilvánosságra több tízmilliárdos veszteségeiket, a japán gazdaság hivatalosan is recesszióba süllyedt. 

November 16-án jelentették be, hogy újabb japán beruházások érkeznek Magyarországra, ezzel 1000 új munkahelyet létrehozva többek között Tatabányán, Pátyon és Tiszaújvárosban.

Japán fénykorában a Sony bírt azzal a szereppel, amivel ma Dél-Korea esetében a Samsung: a minőség és a siker garanciája volt. A helyzet azóta sokat változott: ma már sokkal inkább tükrözi az ország gazdaságának recesszióját, a rendszer merevségét és az újítások hiányát. Az egykor szebb napokat látott óriásvállalat több milliárdos veszteséget könyvel el immár negyedik éve, ez a szám 2011-ben 260 milliárd jenre rúgott, ami 2013-ban többezres létszámleépítéshez vezet.

A korábban már említett, japán exportpiacra súlyos csapást mérő fő tényezők - gazdasági világválság, 2011-es tóhokui földrengés, kínai gazdasági bojkott - mellett legalább ekkora felelősség terheli az innováció hiányát, ami az egész japán ipart jellemzi. A 80-as, 90-es években gyorsan hódították meg a világot a japán csodatermékek (pl. walkman, digitális kamera), de ebből szinte semmi sem maradt. Ma már az Egyesült Államok és Dél-Korea nagyvállalatai számítanak újítónak, nekik köszönhetjük a táblagépeket, okostelefonokat. Jellemző, hogy a dél-koreai GDP 20 százalékát kitevő Samsung éppen annyit költött kutatásfejlesztésre, amennyi a japán high-tech iparág idei vesztesége volt: ez az összeg 20 milliárd dollár.

A vállalat visszaesésének okai közé tartozik, hogy japán üzleti hagyományokból adódóan bizonyos tevékenységeket nem hajlandó kiszervezni olcsó munkaerővel rendelkező országokba, így a jóval magasabb előállítási folyamatnak köszönhetően kevés újítást tartalmazó termékeit csak drágán tudja értékesíteni. A több százmillió eurós veszteséget követően a korábban éveken át üzleti partner Ericsson hátat fordított a Sony Mobilenak, így a Sony Ericsson márka megszűnt. Ennél is nagyobb veszteséget szenvedtek a táblagépek megjelenése miatt amúgy is jelentősen leszűkült játékkonzol-piacon. Egy amerikai bírósági döntés 20 millió dolláros szabadalmi díj megfizetésére kötelezte a Sonyt a rivális Microsoft felé, továbbá a PlayStation és a PlayStation2 termékek nagy részének kivonására kényszerültek. Az új PlayStation-modell, a Vita sem tudta hozni a várt eladási számot, a Sony LCD TV-k gyártását a felére csökkentették és bejelentették, hogy felhagynak a lemezmeghajtók gyártásával. A cég részvényeinek árfolyama 32 éves mélypontra esett.

A Sony védelmében feltétlenül meg kell említeni, hogy a fenti problémák közül egyik sem egyedi eset, inkább az egész japán gazdaság jellemzője. A legnagyobb vállalatok, a Sharp, a Panasonic, a Fujitsu és a Toshiba is hasonló gondokkal küzdenek. Esetükben sürgős strukturális vállalati átszervezésre van szükség, továbbá vezetői részről annak mérlegelésére, hogy egy ilyen helyzetben mit tartanak fontosabbnak: a hagyományokat, vagy az új kihívásokhoz való alkalmazkodást, rugalmasságot. A lehető leghathatósabb gyógymódot minden bizonnyal az jelentené, ha sikerülne újszerű termékekkel előállni és ezekkel betörni az óriási kínai piacra, így csökkentve a függőséget a válság sújtotta Amerikától és Európától. Ehhez azonban kormányzati részről elengedhetetlen a külpolitika újragondolása és a partnerségre törekedés Kínával, illetve Dél-Koreával – ez nem csupán a Sony, hanem az egész japán ipar jövőbeli sikerének receptje.

Nemrég még hatalmas szemétlerakó volt, ma a világ elsőszámú high-tech komplexuma és Szöul egyik büszkesége. A mérgező gázok, bűz és bomló termékek helyét 15 év alatt a luxus és a csúcstechnológia vették át. A futurisztikus negyed gyakorlatilag város a városban, Szöul második számú központja és a dél-koreai megaprojektek egyike: ez a Digital Media City.

A terület valaha egy sziget volt a fővárost keresztülszelő Han folyón, 1978 és 1993 között szemétlerakónak használták. A 92 millió tonna szemét 15 év alatt halmozódott fel, a ’90-es évekre már egy kisebb hegyet formálva a maga 95 m-es magasságával és 2 km-es hosszával. Naponta 3000 teherautónyi újabb szemét érkezett, ezért 1993-ban a polgármester indítványára a lerakót bezárták. 1996-ban terület-rekreációs projektet hirdettek, ennek eredményeként jött létre a Sangnam Millenium City, ami voltaképp egy kisvárosnyi méretű óriáspark – Szöul harmadik legmagasabb ingatlanáraival.

A városvezetés azonban nem állt meg a terület rekreációjánál. 2002-ben úgy döntöttek, létrehoznak egy 570.000 m²-es high-tech negyedet, ami a XXI. századi digitális média és szórakoztatás „élő múzeuma” lesz. Az iroda- és apartmanházak gombamód nőttek ki a földből, rengeteg kiállítótérrel, koncerttermekkel, stb. A DMC központi utcájául szolgáló Digital Media Street ad otthont a digitális szórakoztatóiparnak (4D-s mozik, játéktermek, stb.) és jó néhány internetkávézónak.  A dolog jellegzetessége azonban az, hogy a 2010-re megépült ingatlanokat és utcákat csúcstechnológiával, illetve az addig science fictiönnek hitt „mindenütt jelenlévő hálózattal” szerelték fel. Az utcákon napkollektorról működő lámpák, hatalmas LED-képernyők az irodaházak utcafrontján, központi rendszerről hang alapján irányítható háztartási gépek, robotpincérek, jegylyukasztás helyett iPhone-nal nyitható metrókapuk - csak néhány példa a "mindenütt jelenlévő hálózatra". A következő videó jól érzékelteti mindezt:

https://www.youtube.com/watch?v=cvM1fxhjWw0

A negyed és a város fejlesztésének ezzel természetesen még koránt sincs vége. 2015 áprilisában tervezik átadni a Seoul Lite/DMC Landmark Building névre keresztelt felhőkarcolóját, mely a maga 640 m-es magasságával - leelőzve a korábban bemutatott Tokyo Sky Tree-t - a világ második legmagasabb épülete lesz. Funkcióját tekintve is páratlan, a még újabb technológiával felszerelt irodák, üzletek és bevásárlóközpont mellett a szórakozásra is számtalan lehetőséget kínál: éttermek, luxusbutikok, kiállítóterek mellett két "leg"-gel is gyarapodik. A Seoul Lite-ban kerül kialakításra a világ legmagasabb kilátója (540 m), amely messzi betekintést nyújt a szomszédos Észak-Koreába, bár erre a 6-8 csillagos szállodai szobákból is lesz lehetőség, melyek a 108-130. emeletet foglalják el. Amennyiben ez sem garantálná a felhőtlen szórakozást, a kedves vendég ellátogathat majd az összesen 10.000 m² alapterületű, teljes mértékben interaktív akváriumba, amely méretével szintén kiérdemli a "világ legnagyobbja" címet. A Seoul Lite teljes tervezési és építési költsége majdnem 3 milliárd dollár.

A Digital Media Center Szöul high-tech világfővárosi címének sarokköve, bár épülő tornya előkelő második helyét nem sokáig őrizheti meg: hamarosan megelőzi a kínai Shenzenben rohamtempóban készülő Ping'an torony (660 m), ami a Seoul Lite szomszédjában épülő Dream Towernek (668 m) adja majd át a stafétát 2016-ban.

Ma választotta miniszterelnökké Abe Sinzót (安倍 晋三) a japán képviselőház. A Liberális Demokrata Párt (自由民主党) és az Új Komeitó Párt (公明党) alkotta kormány előrehozott választások keretében került hatalomra, miután a korábbi kormányfő, Noda Josihikó (野田 佳彦) már augusztusban körvonalazta, november 16-án pedig fel is oszlatta a parlamentet. Az LDP így 55 év folyamatos kormányzás, majd alig négy év szünet után ismét hatalomra került. A négy év liberális kormányzás alatti eseményeknek köszönhetően tartós recesszióba süllyedt japán gazdaság gyors segítségre és azonnali reformokra szorul, de talán ennél is sürgetőbb a feszélyezett külpolitikai helyzet mielőbbi megoldása.

Japánt nagyon rosszul érintette a 2008-as pénzügyi világválság kirobbanása, mivel erősen exportorientált gazdasággal rendelkezik - legjelentősebb piacai a válság által leginkább érintett területek, vagyis az Egyesült Államok és az Európai Unió – így viszont jelentős piacveszteséget szenvedett. Ezt csak tetézte a 2011-es tóhokui földrengés és a fukushimai atomerőmű-baleset után kialakult óriási kárhelyzet (az összes anyagi kár felbecsülhetetlen, de nagyjából 200 milliárd dollárra tartják), majd a diplomáciai viszony elmérgesedése a harmadik fő kereskedelmi partner Kínával. Utóbbi oka egy területi vita a felszín alatt kőolajban gazdag Szenkaku/Diaoyü-szigetek miatt, mely japán fennhatóság alatt áll, ugyanakkor Peking földrajzi-történelmi okokra hivatkozva igényt tart a szigetekre. Idén augusztusban hatalmas tüntetéseket szerveztek Kínában, ezzel egy időben japán autókat rongáltak, gyárakat, üzleteket, éttermeket támadtak meg a nagyobb kínai városokban.  A kínai kormány részéről korlátozásokat vezettek be a japán termékek iránt, a lakosságot pedig a történelmi sérelmekre hivatkozva propagandisztikus eszközökkel hergelték, ezért Japán a kínai piacon is jelentős veszteséget szenvedett.

A Felkelő Nap Országa a térség harmadik legnagyobb gazdaságával, Dél-Koreával sem ápol feszültségektől mentes diplomáciai kapcsolatokat. Az okok egészen hasonlóak, mint Kína esetében, ám valamelyest fordított a helyzet: a Tokdo (독도)/Takesima (竹島) néven ismert szigetcsoport Szöul fennhatósága alatt áll, de Tokiónak területi követelései vannak. Sok dél-koreai a területi konfliktuson kívül a japán annektálást követő sérelmek (pl. kényszerprostitúció, stb.) miatt is ellenérzéseket táplál a japánok politikája iránt, mindezt a szöuli japán nagykövetség előtti folyamatos tüntetésekkel demonstrálva (ennek egyik legextrémebb példája, hogy a nagykövetség bejárata elé levágott állatfejeket tesznek).  

A helyzet talán Észak-Koreával kapcsolatban a legrosszabb, mely Japánt egyik legnagyobb ellenségének tekinti, szintén történelmi okokra visszavezethetőleg. Az utóbbi hónapok eseményei, főként a nagyobb hatótávolságú rakétakísérletek egyértelmű fenyegetést jelentenek Japán számára, főként egy olyan országtól, amely nukleáris fegyverekkel is rendelkezik.

Mosolyognak és integetnek - ők határozzák meg a Távol-Kelet jövőjét. A képen: Abe Sinzó (JP), Pak Gün He (DK), Barack Obama (USA), Xi Jinping (Kína) és Kim Dzsongün (ÉK)

Mindezek ellenére bizakodásra adhat okot a jövő: 2012-ben a térség minden országában választásokat tartottak, vagy hatalomátvétel történt. A legtöbbet az apja helyébe lépő Kim Dzsongüntől (김정은) várta a nemzetközi közösség, de hamar megmutatkozott, hogy a komolyabb reformok mellett külpolitikai enyhülést célzó szándékai sincsenek. Kínai részről a várt papírforma következett be, előre eltervezett vezetőváltás történt, így ugyanaz a stabil külpolitika várható, ami az eddigiek során. Nem elhanyagolható az újra megválasztott Barack Obama amerikai elnök szerepe sem, aki külpolitikai programjában kiemelt jelentőséget tulajdonított a távol-keleti-csendes-óceáni térség stabilizálásának. A mind Japánnal, mind Dél-Koreával katonai szövetséget fenntartó ország jelentősen növelte katonai jelenlétét a területen és folyamatosan békítő szerepet gyakorolt a két szövetségese közti nézeteltérésekben.

Dél-Korea új elnöke, Pak Gün He és Abe Sinzó japán miniszterelnök tehetik a legtöbbet a külkapcsolatok javításáért, ám amíg előbbinek ez határozott szándéka, addig utóbbi részéről még adódhatnak meglepetések. A választást erősen nacionalista hangvétellel megnyerő konzervatív párt a békealkotmány egyik cikkelyének eltörlésére készül azzal a céllal, hogy saját, aktív védelemre képes haderővel rendelkezzen, ezen kívül sokat ronthat az amúgy sem kellemes viszonyokon, ha ismét ellátogat a háborús hősöknek emléket állító Janszukuni szentélybe, ami Kína és Dél-Korea szemében a háborús bűnösök panteonja. A békülési szándék mellett szól viszont a tény, hogy Abe már az előző ciklusban is a kapcsolatok helyreállításáért dolgozott, illetve hogy komoly belső féket jelenthet a buddhista Új Komeitó Párt pacifista politikája. Mindezen felül a kapcsolatok stabilizálása a gazdasági recesszió megoldásának kulcskérdése: Tokiónak el kell döntenie végre, hogy ragaszkodik eddigi, meglehetősen rossz külpolitikájához, vagy pedig hajlandó változtatni retorikáján a saját jóléte érdekében.

PSY populáris térhódítása előtt alighanem a 67 éves ENSZ főtitkárt, Ban Ki Munt*  (반기문) tartották a világ leghíresebb dél-koreai személyének. Bár manapság az előadóművész neve közismertebb, a Főtitkár világpolitikai befolyása megkérdőjelezhetetlen. 2006 szeptemberétől tölti be magas presztízsű csúcspozícióját, ám mindemellett nem feledkezett meg arról, honnan indult az idáig vezető úton.   

Miután a Szöuli Nemzeti Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomát szerzett, tovább folytatta tanulmányait a Harvardon. Hazájába visszatérve a Külügyminisztériumnál dolgozott, majd nagykövetként képviselte Szöul érdekeit - többek között Washingtonban. Karrierje tovább ívelt: külügyminiszter-helyettes (1995), a dél-koreai elnök külügyi főtanácsadója (2000), majd külügy- és külgazdasági miniszter (2004) lett. Már külügyminisztériumi munkája során is az ENSZ Főosztályon dolgozott, 2001-ben pedig az ENSZ 56. Közgyűlése elnökének kabinetfőnöke volt. 2006. októberében jelentették be, hogy ő foglalja el Kofi Annan ENSZ főtitkár helyét a következő öt évre.

2007. január 1-jén foglalta el székét irodájában, az ENSZ New York-i központjában. Eddigi munkássága alatt - többek között - nagy hangsúlyt fektetett a szudáni humanitárius viszonyok mielőbbi megoldására és a globális felmelegedés problémájára. Többször is felhívta a Kiotói Egyezményt nem ratifikáló Bush-kormányzat figyelmét az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére és beszédet mondott a Nemzetközi Klímakonferencián. A 2008-as gazdasági világválság kitörése után kieszközölt egy 1 trillió dolláros pénzügyi csomagot a fejlődő országok számára a G20-ak csoportjától. Ugyanebben az évben Mianmarba repült, ahol segédkezett a katonai diktatúra demokratizálódásának megindításában. Többször intette önmérsékletre a Közel-keleti országokat, 2009-ben azonnali tűzszünetet rendelt el a Gázai övezetben, miután Izraelt és Palesztinát is bírálta azok magaviseletéért. Néhányan élesen kritizálták, amiért nem reagált az iráni választási eredményekkel kapcsolatos békés tüntetések utáni letartóztatásokra és kivégzésekre, az ENSZ székháza előtt többen éhségsztrájkba kezdtek - köztük az elismert nyelvészprofesszor, Noam Chomsky.

A Főtitkár akkor került a bulvármédia figyelmébe, amikor 2012 őszén New Yorkban találkozott PSY-jal, akivel kamerák előtt gyakorolták a Gangnam Style koreográfiájaként ismert táncmozdulatot. Ugyanekkor találkozott Felix Baumgartnerrel is, aki nem sokkal azelőtt világrekorder lett 36 km-es szabadesésével. Az osztrák extrém sportoló felajánlotta segítségét az ugrásban, de ezt az ENSZ biztonsági szolgálata nem engedélyezte. Koreai nemzetiségtudatát nem csak a Koreai-félsziget békéje iránti elkötelezettsége és a PSY-jal való találkozás jellemzi: szolgálati autóként nyugati luxusmárka helyett egy Hyundai-t választott magának: az egy hete átvett Equus modellt saját igényeire szabták (páncélozott, össztömege 3800 kg), ennek ellenére a választás hűen tükrözi a diplomata alázatát és hazaszeretetét.

Ban Ki Mun-t 2011-ben a Biztonsági Tanács egyhangúlag választotta újra, 2016-ig tölti be az ENSZ főtitkári pozícióját.

* Nevét magyarosan gyakran Ban Ki Munként írják, ám a Pan Gi Mun átírás helytállóbb. Ennek ellenére a bejegyzésben az egyértelműség kedvéért közismertebb nevén szerepel. 

Kevesebb, mint 4 év alatt épült fel a világ második legnagyobb épülete, a Tokyo Sky Tree (東京スカイツリ) a japán főváros északkeleti részén fekvő Szumida városrészben. A Sky Tree (634 m) jelenleg a legnagyobb torony és a második legnagyobb épület a dubaji Burj Kalifa (~ 830 m) után. Építészetben és technológiában egyaránt hatalmas kihívás volt ekkora épületet létesíteni úgy, hogy annak ellen kell állnia egy 8-as erősség földrengésnek is, figyelembe véve a Japánban szinte mindennapos földmozgásokat és az utóbbi évek katasztrófáit.

A Sky Tree terve egészen a '80-as évek végéig nyúlik vissza: 1989-ben jelentették be a "Sky City 1000" fantázianévre keresztelt projektet. Az volt a cél, hogy egy komplett várost költöztessenek az 1000 m magas és 400 m széles épületkomplexumba (többek között iskolákkal, színházzal, kereskedelmi létesítményekkel), az elképzeléseket aztán visszavetette az ingatlanlufi kipukkadása és a gazdasági növekedés lassulása.  A 2000-es évek első felében újraértelmeződött a projekt, mivel a 333 m magas Tokyo Tower (東京タワ) már nem tudta ellátni a feladatát: az elmúlt évtizedekben sorra épült irodaházak és felhőkarcolók miatt gyengült a rádió- és TV-adás. Olyan TV-tornyot kívántak építeni, amely többfunkciós, de főleg elsődleges funkcióját tekintve kiváló. 6 televíziós társaság fogott össze, s így a Tokyo Sky Tree fedi le egész Tokió környékét digitális műsorszórással, de van olyan adás is, melyet Japán-szerte innen sugároznak.  

Az építészeti pályázatban feltételként szabták, hogy a designnak ötvöznie kell a modern építészeti elemeket a hagyományos japán stílussal, továbbá löketet kell adnia Tokió megújulásához. A Sky Tree első 30 emeletén üzlethelyiség, hotelek, irodák működnek, de ami igazán turisztikai vonzerőt tulajdonít a toronynak, az a kilátó funkció. Egy 2000 (350 m), illetve egy 900 főt (450 m) befogadni képes gyűrű gondoskodik a 360 fokos körpanorámáról, a felsőbb gyűrűhöz legmagasabb pontjához vezető sétány üvegből van, így a torony alatt fekvő szumidai utcák felülnézetből is megcsodálhatóak. 

Éjszaka kétféle LED-es megvilágítást alkalmaznak - egyik éjjel kékben, másnap elegáns lilában pompázik Szumida új büszkesége. Némi kellemetlenség, hogy a negyed lakói panaszkodnak, mert az átadás óta naponta helyiek és turisták tízezrei keresik fel a torony lábazatát képező SkyTree Townt, ahol számos üzlet mellett egy planetárium és akvárium is található. Az Asiaone információi szerint az első fél évben 16,5 millióan keresték fel a SkyTree Townt, ebből 1,6 millióan csodálták meg a tokiói panorámát valamelyik kilátóegységből. A teljes épületkomplexum megépítése összesen 65 milliárd jenbe került. 

Idén 120 éve, 1892-ben vette fel a kapcsolatot az Osztrák-Magyar Monarchia a Csoszon Királysággal. Ausztriában számos rendezvényt, konferenciát tartottak az évforduló keretében, de Magyarországon is fontos eseményeknek lehettünk tanúi az elmúlt egy évben, melyek elmélyítették az egyébként is kellemes magyar-koreai kulturális- és diplomáciai kapcsolatokat.

Január végén Budapesten megnyílt a Koreai Kulturális Központ, amely a kultúrát népszerűsítő intézményeként számos programnak ad otthont. Indultak nyelv-, taekwondo-, tánc- és főzőtanfolyamok, részt lehetett venni koncerteken, filmvetítéseken, de a Központ ezek mellett saját állandó kiállítással és koreai könyvtárral is bír, lehetőséget biztosítva az ország iránt érdeklődőknek. Ugyanezen intézmény szolgált az első Koreai Szónokverseny (Korean Speech Contest) és a nemzetközi koreai nyelvvizsga (TOPIK) helyszínéül.

Februárban magas szintű gazdaságdiplomáciai küldöttség utazott Szöulba Hidvéghi Balázs külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár vezetésével, márciusban pedig a korábbi államfő, Schmitt Pál tárgyalt befektetőkkel a dél-koreai fővárosban egy nukleáris csúcstalálkozót követően.

Májusban adták át ünnepélyes keretek között a koreai himnuszt megkomponáló An Ikte (안익태) szobrát a Városligetben. A zeneszerző 4 évig tanult a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, maga Kodály Zoltán is tanította. Mindez idő alatt a Ménesi úti Eötvös József Collegium lakója és hallgatója volt, ahol 2009-ben már emléktáblát állítottak részére a koreai-magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 20. évfordulója alkalmából.

Szeptemberben bejelentették, hogy akkreditálásra került az ELTE BTK Koreai Tanszék "Koreanisztika MA" képzése, amely további lehetőségeket nyit a Korea-kutatás irányába.

Október 3-án a Külügyi Intézet vendége volt a Koreai Köztársaság külügyminisztere, Őex. Kim Szunghvan (김성환), aki Dél-Korea nemzetközi kapcsolatairól és Szöul jövőbeni terveiről beszélt (részletesebben itt). November 21-én Dél-Korea budapesti nagykövete, Őex. Nam Gvanpjo tartott előadást az ELTE-n, melynek fő témája "a koreai fejlődési modellből Magyarország számára levonható tanulság" volt. Előadása végén ismertetett néhány Magyarországra vonatkozó távlati tervet, többek között egy közvetlen Budapest-Szöul járat indítását (melyet azonban sajnálatos módon jelentősen visszavetett a MALÉV idei csődje).

Dél-Korea jelenleg Magyarország 7. legnagyobb exportpiaca és második legnagyobb ázsiai kereskedelmi partnere. A hazánkban jelenlévő 40 koreai vállalat 20 ezer embert foglalkoztat és nagyjából 1,5 milliárd dollárnyi befektetést tartanak számon. A kulturális, ill. diplomáciai kapcsolatok elmélyülésével párhuzamosan a gazdasági kapcsolatokat is dinamizmus jellemzi, a további terjeszkedés és befektetések mellett a turizmus is fellendülőben van, Budapest egyre kedveltebb célpont a dél-koreai turisták körében.

Miután 1964-ben, az Olimpia megnyitójára átadták a Sinkanszen tókaidói vonalát (東海道新幹線), hamar világszenzációvá vált, amit még 2012-ben is Japán egyik jelképének tekintünk. Igaz, az azóta eltelt közel 50 évben számos fejlesztés történt a Sinkanszen esetében és a világ más tájainak vasútjain is, mégis ez az egyik legközismertebb gyorsvasút, ami sokaknak azonnal beugrik Japánnal kapcsolatban. A Sinkanszen több szárnyvonallal is rendelkezik, közülük mégis a három legnagyobb várost (Tokió-Nagoja-Oszaka) és két gazdaságilag, iparilag legfejlettebb régiót (Kantó és Kanszaj) összekötő Tókaidó vonal a legfontosabb, melyen ma már 3-10 percenként indulnak 1300 fős vonatok teljes kihasználtsággal. A vonal kapacitása tovább már nem bővíthető, ezért szükséges volt a közlekedés újragondolása, lerövidítve a 2-3 órás menetidőt.

A különböző lehetőségeket mérlegelve a mágnes alapú vasút továbbfejlesztésére esett a választás, azzal a szándékkal, hogy beépítik a már eddig is meglévő, 18 km hosszú tesztpályát. Ezzel is csökkenteni kívánják a Csúó Sinkanszen (中央新幹線) egyébként 10 trillió jenre rúgó költséget. A jelenlegi tervek szerint 2015-ben indulhat meg az építkezés és 2025-re Nagojáig, 2045-re pedig Oszakáig érhet a vonal. A 438 km-es pálya tervezett utazási időtartama 67-73 perc, a tesztek alapján végsebessége 581 km/h is lehet. A Jamanasi tesztpálya:

A mágnesvasút alapelve az azonos pólusú mágnesek taszítása, tehát a vonat nem ér a sínpályához, hanem "lebeg". A maglev-technológia előnye, hogy a repülőgépekhez hasonló, 500 km/h-s sebesség érhető el vele és nem koptatja a sínpályát, mivel nem ér hozzá, tehát nincs súrlódás sem (ami jelentős költségmegtakarítást jelent a pályafenntartásnál). Hátránya, hogy drága, továbbá teljesen önálló pályára van szüksége, amit semmi sem keresztezhet és nem használhatja más technológiával készült szerelvény sem.

Japán nem lesz ugyan világelső a technológia gyakorlatba való átültetésében, de mindenképp elsőként alkalmazza a maglev-technológiát két város összekötésére. Kínában 2004-ben helyezték üzembe a Sanghaj belvárosát és a Putung Nemzetközi Repülőteret összekötő 30 km-es vonalat, melyet a vonat 15-20 perc alatt tesz meg 224 km/h-s átlagsebességgel - de akár 430 km/h-s sebesség elérésére is képes. A 30 km-es kínai szakasz akkor 1,3 milliárd dollárba került, ezért valószínűleg anyagi okai is lehettek annak a kormánydöntésnek, amely a maglev technológia helyett a hagyományos nagysebességű pálya építését részesítette előnyben Peking és Sanghaj között (1280 km). Szintén elbukott a Sanghaj és Hangcsou közé tervezett vonal (190 km) megvalósítása, így a Csúó Sinkanszen új alkalom lehet arra, hogy Japán ismét megmutassa a világnak: számára a technológia nem akadály.

Két napja elnökválasztás zajlott a Koreai Köztársaságban. Mára már új elnököt köszönthetünk Pak Gün He (박근혜) személyében, aki nem más, mint a korábbi diktátor, Pak Csonghi (박정희) lánya, nem mellesleg Dél-Korea első női elnöke. A Korea Times információi szerint a választáson a koreaiak 75,8 százaléka, azaz mintegy 30,7 millió ember adta le a voksát. Ilyen magas részvételre 15 éve nem volt példa. 

Bár szoros volt a küzdelem az eddig kormányzó konzervatívok és a liberálisok jelöltjei között, végül mégis előbbiek nyertek 3,6 százalékkal. A rendhagyóan magas részvételi arány hátterében részben külpolitikai okok állnak és itt nem csak a szomszédos Észak-Korea újabb rakétakísérleteire kell gondolnunk. Legalább ugyanennyire meghatározó tényező Japán, mellyel a közismert szigetviták miatt a diplomácia egyensúlyára kimondottan ügyleni kell. Japán a már szintén lezajlott előrehozott választások utáni, 2/3-os kormánytöbbséggel a békealkotmány felülírására készül és hajlamos lenne támadásra (aktív védelemre) képes haderő felállítására, továbbá felmerült nukleáris fegyver birtoklásának lehetősége is. Ez nyilvánvalóan egyensúly-eltolódást, rosszabb esetben az amúgy is feszültségekkel teli Távol-keleti viszonyok elmérgesedését okozná. Szöulnak egyébként sincs könnyű dolga, amikor a katonailag stratégiai partner Egyesült Államok - ill. a szintén szövetséges, de közben számos területen vitapartner Japán - és a fő kereskedelmi partner Kína között kell egyensúlyoznia. Ezen egyensúly megtartásának érdekében következetes politikára van szükség, s nagyrészt ez is közrejátszhatott a választások kimenetelében.

Pak Csonghi tábornok 1961 és 1979 között vezette az országot katonai diktátorként, ám ez az éra kettős megítélésű. Egyrészt antidemokratikus, mivel diktátumról van szó, s mint ilyen, nem engedélyezte az ellenzéket, erős kézzel tette el útjából politikai ellenfeleit. Mindemellett azonban ő fektette le a mai, iparilag fejlett és technológiailag számos téren piacvezető Dél-Korea alapjait, ezért sokan pozitív személyiségként, hálával emlékeznek rá. Kérdés, hogy lánya kampánya alatt mindez hátra-, vagy inkább előremozdító tényező volt? Sok cikk látott napvilágot úgy beszélve az akkor még elnökjelölt asszonyról, mint aki "nem kíván apja árnyékában élni", a választás megnyerése óta azonban inkább pozitív és bizakodó hangokat hallani ezzel kapcsolatban.

Dél-Korea új elnöke folyékonyan beszél mandarinul, ezért remélhetőleg javul a korábbi konzervatív elnök, I Mjongbak (이명박) alatt kissé megromlott dél-koreai-kínai viszony. A kínai külügyminisztérium gratulált Pak Gün He győzelméhez és kifejezte reményét a kapcsolatok javítására. Választási programjának egyik fontos eleme volt az Észak-Koreával történő párbeszéd, a szomszédos ország "meggyőzése" nukleáris programjának felhagyásáról. A jövő egyik legnagyobb kérdése, mennyire sikerülhet jobb belátásra bírni az erejét minduntalan demonstráló és diplomáciailag sokszor kiismerhetetlen Phenjant, akivel egyébként éppen a konzervatív előd, I Mjongbak alatt mérgesedett el Szöul viszonya.   

Pak Gün He februárban lép hivatalba, életéről itt lehet többet megtudni. 

Napjainkban egyre több figyelmet kap Kelet-Ázsia térsége, de még mindig jóval kevesebbet annál, amit valójában megérdemelne. Ez a blog azért jött létre, hogy pótolja ezt a hiányt az érdeklődők számára, a lehető legtöbb figyelemmel és a teljesség igényével. A TávCső főként a kelet-ázsiai régió országainak politikájával és gazdaságával foglalkozik, de nem megy el a technológiai fejlesztések, társadalmi jelenségek és olykor-olykor a kicsivel populárisabb témák mellett sem - a hasábokon minden elfér, ami szervesen kapcsolódik Kelet-Ázsiához! 

Kellemes szórakozást és jó olvasást kíván a TávCső!