Miután 1964-ben, az Olimpia megnyitójára átadták a Sinkanszen tókaidói vonalát (東海道新幹線), hamar világszenzációvá vált, amit még 2012-ben is Japán egyik jelképének tekintünk. Igaz, az azóta eltelt közel 50 évben számos fejlesztés történt a Sinkanszen esetében és a világ más tájainak vasútjain is, mégis ez az egyik legközismertebb gyorsvasút, ami sokaknak azonnal beugrik Japánnal kapcsolatban. A Sinkanszen több szárnyvonallal is rendelkezik, közülük mégis a három legnagyobb várost (Tokió-Nagoja-Oszaka) és két gazdaságilag, iparilag legfejlettebb régiót (Kantó és Kanszaj) összekötő Tókaidó vonal a legfontosabb, melyen ma már 3-10 percenként indulnak 1300 fős vonatok teljes kihasználtsággal. A vonal kapacitása tovább már nem bővíthető, ezért szükséges volt a közlekedés újragondolása, lerövidítve a 2-3 órás menetidőt.

A különböző lehetőségeket mérlegelve a mágnes alapú vasút továbbfejlesztésére esett a választás, azzal a szándékkal, hogy beépítik a már eddig is meglévő, 18 km hosszú tesztpályát. Ezzel is csökkenteni kívánják a Csúó Sinkanszen (中央新幹線) egyébként 10 trillió jenre rúgó költséget. A jelenlegi tervek szerint 2015-ben indulhat meg az építkezés és 2025-re Nagojáig, 2045-re pedig Oszakáig érhet a vonal. A 438 km-es pálya tervezett utazási időtartama 67-73 perc, a tesztek alapján végsebessége 581 km/h is lehet. A Jamanasi tesztpálya:

A mágnesvasút alapelve az azonos pólusú mágnesek taszítása, tehát a vonat nem ér a sínpályához, hanem "lebeg". A maglev-technológia előnye, hogy a repülőgépekhez hasonló, 500 km/h-s sebesség érhető el vele és nem koptatja a sínpályát, mivel nem ér hozzá, tehát nincs súrlódás sem (ami jelentős költségmegtakarítást jelent a pályafenntartásnál). Hátránya, hogy drága, továbbá teljesen önálló pályára van szüksége, amit semmi sem keresztezhet és nem használhatja más technológiával készült szerelvény sem.

Japán nem lesz ugyan világelső a technológia gyakorlatba való átültetésében, de mindenképp elsőként alkalmazza a maglev-technológiát két város összekötésére. Kínában 2004-ben helyezték üzembe a Sanghaj belvárosát és a Putung Nemzetközi Repülőteret összekötő 30 km-es vonalat, melyet a vonat 15-20 perc alatt tesz meg 224 km/h-s átlagsebességgel - de akár 430 km/h-s sebesség elérésére is képes. A 30 km-es kínai szakasz akkor 1,3 milliárd dollárba került, ezért valószínűleg anyagi okai is lehettek annak a kormánydöntésnek, amely a maglev technológia helyett a hagyományos nagysebességű pálya építését részesítette előnyben Peking és Sanghaj között (1280 km). Szintén elbukott a Sanghaj és Hangcsou közé tervezett vonal (190 km) megvalósítása, így a Csúó Sinkanszen új alkalom lehet arra, hogy Japán ismét megmutassa a világnak: számára a technológia nem akadály.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.